Transindex - Korunk repertórium 1926-1940

Tóth Sándor

A KORUNK (1926-1940) SZEMREVÉTELE

In: Tóth Sándor: Rólunk van szó. Tanulmányok. Kriterion könyvkiadó, Bukarest, 1980, 284-300.

Milyen volt a régi Korunk? Könyvtárainkban, ahol megtalálható, évfolyamonként vaskos kötetekbe kötve áll a kutatók rendelkezésére. Holott akkor, amikor eredeti funkcióját betöltötte: számonként olvasták. Márpedig a lap külső-belső aspektusának sok fontos, akkor evidens jellegzetessége homályosul el a 900-1100 oldalas kötetek forgatója előtt. Milyen volt a régi Korunk, és miért volt formája, szerkezete olyan, amilyen volt? Az itt következő dolgozat megkísérli összefoglalni azt, ami erről a legfontosabbnak tűnik: milyen körülmények között, miért, hogyan alakult a Korunk beosztása, szerkezete, külső köntöse, mit mond és miről hallgat a lap impresszuma, címlapja és így tovább. E dolgozat célja megkönnyíteni a kutatók számára az évfolyamok corpusában való tájékozódást. Szerzője ezen túl azt is reméli, hogy a lap formai kérdéseit taglalva valamelyest a szellemét is közvetítheti.

Kísérletező műhely is volt a régi Korunk, gondolatlaboratórium. Ha jelszóba sűrítették volna a lap e jellemző vonását, az a jelszó, az a mottó a változásra utalt volna. Változtatva változni, változva változtatni — talán így.

A formai jegyek tekintetében (címlap, beosztás, rovatok, tipografizálás) mégis inkább hagyományőrzőnek mutatkozott. Saját hagyományait konzerválta. Egy részükhöz tudatosan ragaszkodott, más részüktől meg nem állt módjában szabadulni. Az így kialakuló eredmény, a formai jegyek hagyományossá nemesedése aztán fontos funkciót töltött be: a lapnak önmagához való hűségét, önmagával való azonosságát jelképezte. Közben persze változott a forma is. De úgy, hogy a kontinuitás, az önmagával való azonosság a lap külső jegyeiben mégis mindig pregnánsan érvényesült. Alábbiakban a régi Korunk formai jegyeiben igyekszem megragadni, érzékeltetni a megmaradásnak ezt a különös metamorfózisát. Ennek során az évfolyamok régebbi és más célú tanulmányozása, forgatása során nyert, de idevonatkozó empirikus tapasztalatokon és ezeknek a "belelapozás" szintjén való felfrissítésén, néhány egzakt adattal való kiegészítésén túl Bálint Lajos kiváló szakdolgozatának adatait, eredményeit is felhasználtam.

Borító fejléc. Bizonyára nem véletlen, hogy a leginkább külső formajegy, a lap borítója és főként a címlap fejléce a Korunk leghagyományőrzőbb eleme volt. Aki a lap első (1926. februári) és utolsó (1940. szeptemberi) számának címlapjait egymás mellé teszi, egyetlen tekintettel megállapíthatja, hogy a lap címét tartalmazó fejléc (betűtípusa, nagysága, a lapon való elhelyezése tekintetében) másfél évtized alatt hajszálnyit sem változott.

Feltűnőbb eltérés a két címlap között csupán annyi, hogy míg 1940-ben a lapcímet viselő felső és az évet, hónapot, évfolyam- és sorszámot tartalmazó alsó záróléc között tömött sorokban olvasható a lapszám tartalma, az 1926-os évfolyam a tartalomjegyzéket a borító belső oldalán hozza. A címlap így levegős marad: felső negyedét a fejléc (cím, alcím, a szerkesztő neve) foglalja el, lent az év és a hónap olvasható, közvetlenül efölé pedig embléma kerül: lángnyelvek csapnak fel a földgömb felső, északi ívén. Nem fér hozzá kétség: a föld borul lángba, a rajz minden jelzésszerűsége mellett is felismerhetők rajta a Skandináv-félsziget meg a Brit-szigetek kontúrjai. (Beszédes, sokatmondó jelkép. Hogyan kerülhette el mindazok figyelmét, akik a lap korai szakaszát értelmezték? Hisz ez az embléma a címlapon mond olyan fontosat a szimbolika nyelvén, mint egy vezércikk.)

Ez az embléma az 1927-es évfolyam címlapjáról elmarad, helyén a lapszám tartalomjegyzéke olvasható ugyanabban az elrendezésben, mint majd az utolsó, 1940-es évben is. És ettől kezdve — egyetlen évfolyamot, az 1929-est kivéve — a Korunk címlapja lényegében ez marad.

1929-ben azonban a Korunknak nem csupán külső köntöse változott meg. Az előző évek kétségtelenül baloldali, a marxizmussal rokonszenvező általános tájékozódásában mégis eklekticista vonásokkal induló szemleje ebben az évben vált következetesen marxista megalapozású szellemi műhellyé. Tehát marxistává fejlődésével egyidőben megváltozott a lap borítója — valamint a lap egész grafikai-tipografikai kiállítása. Egy ilyen együttváltozásra érdemes odafigyelni.

A megváltozott külsejű januári szám utolsó oldala tájékoztatja az olvasót: "A címlapot tervezte Kassák Lajos." Bálint Lajos említett dolgozatában ezen túlmenően arra a következtetésre jut, hogy a lap új tipografizálása (oldaltükör, rovatfejlécek, betűtípusok stb.) is Kassák tervezéséről tanúskodik. Milyen ez a megújult külső forma? Egészében, részleteiben egyaránt szép, elegáns, célszerű. (A későbbi években a lap romló anyagi helyzete késztette a szerkesztőt olcsóbb megoldásokra.) Itt csak a borítólapról szólva: az 1926-1928-as évfolyamok hamuszürke színű, érdes fogású kartonja helyett az 1929-es évfolyam fehér, sima kartonborítóval jelentkezik. A címet és alcímet tartalmazó fejléc és az év-, hónap-, évfolyam- és lapsorszámot tartalmazó záróléc közötti menőről elmaradt a részletes tartalomjegyzék. A záróléc felett közvetlenül négy-öt sorban a szám jelesebb szerzőinek neve olvasható. A címlap szabadon maradt majdnem négyzet alakú mezejét pedig egyszerű, de mutatós kétszínnyomású mértani idom tölti ki (január: piros — bordó, kék fejléccel, február: sárga-zöld, kék fejléccel, március: zöld — fekete, fekete fejléccel, április: kék — téglaszín, fekete fejléccel). A lapcímet tartalmazó fejléc változatlanul ugyanaz, ugyanúgy a címlap felső sávján elhelyezve. Csupán annyi a változás, hogy — a címlap grafikai egyensúlya végett — középről kissé bal oldalra tolódott. (Az 1926-1928-as évfolyamok kétszínnyomású — fekete - piros — címlapjától eltérően a kassáki címlap három színnel, tehát nagyobb költséggel készült.)

A májusi és további címlapokról elmarad a Kassák tervezte grafika, helyébe visszatér a szám részletes tartalomjegyzéke (a korábbi és későbbi szimmetrikus tipografizálás helyett "beütve", baloldalt pirossal meghúzott margóval). Ez a fehér alapon kétszínnyomású (kék — piros vagy fekete — piros) címlap egyensúlyával, szép ritmusával kétségtelenül a legsikerültebb a tizenöt évfolyam kevés számú címlapváltozata között.

Az 1930. januári számtól újra változik a címlap. Ez a változat azonban — kis eltérésektől eltekintve, valójában visszatérés az 1927-1928-as tipografikai megoldáshoz — most már a végleges forma lesz. Az oldal felső 5 cm-es sávját (valamivel több mint 1/5-et) a címet és alcímet tartalmazó fejléc tölti ki, amely most újra az oldal közepére került, az évet és hónapot, évfolyam- és lapsorszámot tartalmazó záróléc pedig a címlap alsó 3 1/2 cm-es sávját foglalja el. Az így közbefogott, téglalap alakú mezőn a lapszám tartalma olvasható — egyszerű nyomdai szedéssel, szimmetrikusan tagolódó sorokban. Ez a címlap az 1930-1933-as években kétszínnyomású (a lapcím és a záróléc szövegrésze piros, minden más fekete), 1934-től — nyilván takarékossági meggondolásokból — egyszínű, fekete nyomású. Ettől az egyetlen változástól eltekintve azonban a címlap grafikai megoldása tizenegy éven át nem változik többe.

Mi változik a borítólapon?

— Az alcím. 1926-ban és 1927-ben: HAVI SZEMLE (de a borító belső oldalán: VILAGNÉZETI HAVI SZEMLE); 1928-tól 1936. októberig: VILAGNÉZETI ÉS IRODALMI HAVI SZEMLE: 1936. novembertől — végig: TUDOMÁNY - IRODALOM - MŰVÉSZET - ÉLET.

— A borítólap színe és minősége. 1926-1928: jó minőségű, érdes tapintású, hamuszürke karton; 1929: jó minőségű, fehér, sima karton; 1930-1933: jó minőségű, világosdrapp, recézett karton — de előkerülnek párhuzamosan ugyanazon számokból más színű (halványkék, almazöld, fehér karton, sőt fehér papír) borítós példányok is. (Kolozsvári nyugdíjas nyomdász mondott el Bálint Lajosnak egy esetet, amikor éppen a soron levő Korunk-szám borítólapjának a nyomása azért késett, mert hiányzott a karton. A gép állt, a nyomdászok türelmetlenkedtek. Gaál pedig azzal csitította őket, hogy már elküldött anyagért a papírkereskedésbe. Valóban, nemsokára egy feltűnően szép fiatal lány (későbbi felesége, Zánszky Margit lehetett) hozta a kartont. A történetből kiderül: legalábbis előfordult, hogy a lap papír- és kartonszükségletét a város papírüzleteiből vásárolták meg, az éppen raktáron lévő áruból. Így történhetett, hogy ha a keresett színből nem volt elég raktáron, más színnel pótolták.) 1933-ig bezárólag a címlapot mindig legalább két színnel nyomták, 1934-től csak feketével, gyengébb, itatósszerű kartonra. 1934. 1-től a 7-8. számig: narancssárga karton; 1934. 9-től 1938-ig bezáróan: citromsárga karton; 1939-1940: rozsdabarna karton. (De 1934-től is ismerünk fehér, illetve sárga papírborítós párhuzamos számokat. A súlyos anyagi gondokkal küszködő lap nyilván a kedvezményes előfizetők példányaitól spórolta el a drágább kartont.)

— Fontosabb változások a borítólap többi oldalán. A címlap belső oldalának fejlécén: 1928. decemberig- — "Szerkeszti Dienes László"; 1929. januártól — "Szerkeszti Dienes László és Gaál Gábor" (Gaál 1928 elejétől gyakorlatilag már társszerkesztő, de ebben az évben még csak a "főmunkatársak" sorában, a borító belső oldalán szerepel a neve); 1931. szeptembertől — "Szerkeszti Gaál Gábor". (Így: szerkeszti. Nem szerkesztő. Se Dienes, se Gaál. Hiszen mindkettő Nansen-útleveles emigráns, márpedig Romániában csak román állampolgár lehet bejegyzett, tehát felelősségre vonható szerkesztő. Ilyen is van. 1931 szeptemberétől a neve is feltűnik a borító negyedik oldalán lent, apró betűkkel szedve: "Felelős szerkesztő Kibédi Sándor" — egy baloldali gondolkodású fodrász és műkedvelő verselő. De 6 csupán a nevét adta a vállalkozáshoz, és persze a kockázatot vállalta érbe, ami korántsem volt csekélység.) 1938 júniusától — a királyi diktatúra sajtórendelkezései nyomán — a címlap belső oldalán új változat olvasható: "Főmunkatárs Gaál Gábor — Felelős szerkesztő Kibédi Sándor — Felelős kiadó Kovács Katona Jenő" (aki nem a kiadóhivatal dolgaival foglalkozott elsősorban, hanem a lap szerkesztésében volt Gaál Gábor belső munkatársa és jobbkeze).

A borítólap belső és hátsó oldalainak a kitöltése 1930-ra alakult ki és állandósult. A címlap belső oldalán fentről lefelé: belső címfej a szerkesztő(k) nevével; a kolozsvári, budapesti, kassai és újvidéki (szabadkai) "szerkesztőség és kiadóhivatal" (valójában az ottani főmunkatárs lakásának) címe; előfizetési díj és egyes példány ára lejben, pengőben, cseh koronában, dinárban, schillingben, svájci frankban; az olvasóknak szánt alkalmi közlemények. A szabadon maradt helyet, valamint a hátsó borító belső oldalát az esetek többségében haladó szemléletű könyvek és egyéb kiadványok hirdetéseivel (az utolsó években állami sorsjáték-reklámmal is) töltötték ki.

Megjelenés, terjedelem. Nem legenda, történelmi tény: tizenöt éven át a Korunk az esedékes hónap első napján az előfizető asztalán volt. Amikor az 1938. januári számot, többrendbeli hátráltató körülmény — például a szerkesztő betegsége — folytán csak január 6-án tudták postázni, ezt Gaál Gábor egy aznap keltezett levelében saját személyes kudarcakent panaszolta el.

A lap évenként tizenegyszer jelent meg 1-től 12-ig terjedő számozással, egy nyári összevont duplaszámmal (július — augusztus, 7-8.). Egy-egy lapszám terjedelme: 1926-1930 között 5 ív (= 80 oldal) volt; 1931-1936. februárig 5-5 1/2 ív között váltakozott; 1936. márciustál 6 íven (= 96 oldal) állandósult. A nyári összevont számok: 1926-1928 — 7 ív (= 112 oldal); 1929-1934 — 7 1/2 ív (=120 oldal); 1935 — 8 ív (-128 oldal); 1936-tól — 9 ív (-144 oldal). Az 1926. februári első számtól az 1940. szeptemberi utolsóig: 161 megjelenés, összesen 903 ív (= 14 452 oldal) terjedelemben.

Fenti adatoknál az ívek nyomdai íveket jelentenek (egy nyomdai ív 16 oldal). A szöveg mennyiségét viszont az ún. szerkesztői ív fejezi ki (egy szerkesztői ív 40 000 nyomdai jel). A Korunk takarékoskodott a papírral, oldalait sűrű szedéssel töltötte meg: minden egyes nyomdai ívén 1,4 szerkesztői ívnyi szöveget közölt. Az 5-6 nyomdai ív terjedelmű. Korunk-számok tehát 7-8,4 szerkesztői ívre rúgó szöveget tartalmaznak, ennek megfelelően az átlagosan 60 nyomdai ívet kitevő Korunk-évfolyamok 84 szerkesztői ív terjedelmei szöveget jelentenek, a tizenöt évfolyam összesen 903 nyomdai íve pedig 1264 szerkesztői ív terjedelmű szövegnek felel meg. A lap példányszáma felől nem maradt fenn írott dokumentum. A munkatársak emlékezete szerint a Korunk számonként 900 — 1100 példányban jelent meg.

A lap nyomdai kivitelezése szempontjából két merőben különböző — bár egyikből a másikba csak fokozatosan átfejlődő — korszakot állapíthatunk meg. 1930-ig bezárólag általában jó minőségű papiros és nyomdai munka, szép betűtípus, elegáns, levegős tördelés (rovat-fejlécek, címek, laptükör) jellemzik a Korunk számait. Tipográfiai szempontból ezen belül is kiemelkedik a már méltatott, Kassák tervezte évfolyam, az 1929-es, amely — megismételjük — a lap marxistává érésének is az égve.

A nyomdai kivitelezés terén a negatív fordulat kezdete 1931, és a folyamat 1934-re teljesedik ki. A változás hátterében pedig az az egyszerű tény állt, hogy 1929-es baloldali radikalizálódása után a Korunk fokozatosan elvesztette számos korábbi polgári liberális előfizetőjét, anyagi bázisa leszűkült, e bizonytalanná vált. )üs bár Gaál szívós kitartással és nem kevés Leleménnyel igyekezett ellensúlyozni ezt (például a lapot— Fontosabb változások a borítólap többi oldalán. A címlap belső oldalának fejlécén: 1928. decemberig- — "Szerkeszti Dienes László"; 1929. januártól — "Szerkeszti Dienes László és Gaál Gábor" (Gaál 1928 elejétől gyakorlatilag már társszerkesztő, de ebben az évben még csak a "főmunkatársak" sorában, a borító belső oldalán szerepel a neve); 1931. szeptembertől — "Szerkeszti Gaál Gábor". (Így: szerkeszti. Nem szerkesztő. Se Dienes, se Gaál. Hiszen mindkettő Nansen-útleveles emigráns, márpedig Romániában csak román állampolgár lehet bejegyzett, tehát felelősségre vonható szerkesztő. Ilyen is van. 1931 szeptemberétől a neve is feltűnik a borító negyedik oldalán lent, apró betűkkel szedve: "Felelős szerkesztő Kibédi Sándor" — egy baloldali gondolkodású fodrász és műkedvelő verselő. De 6 csupán a nevét adta a vállalkozáshoz, és persze a kockázatot vállalta érbe, ami korántsem volt csekélység.) 1938 júniusától — a királyi diktatúra sajtórendelkezései nyomán — a címlap belső oldalán új változat olvasható: "Főmunkatárs Gaál Gábor — Felelős szerkesztő Kibédi Sándor — Felelős kiadó Kovács Katona Jenő" (aki nem a kiadóhivatal dolgaival foglalkozott elsősorban, hanem a lap szerkesztésében volt Gaál Gábor belső munkatársa és jobbkeze).

A borítópap belső és hátsó oldalainak a kitöltése 1930-ra alakult ki és állandósult. A címlap belső oldalán fentről lefelé: belső címfej a szerkesztő(k) nevével; a kolozsvári, budapesti, kassai és újvidéki (szabadkai) "szerkesztőség és kiadóhivatal" (valójában az ottani főmunkatárs lakásának) címe; előfizetési díj és egyes példány ára lejben, pengőben, cseh koronában, dinárban, schillingben, svájci frankban; az olvasóknak szánt alkalmi közlemények. A szabadon maradt helyet, valamint a hátsó borító belső oldalát az esetek többségében haladó szemléletű könyvek és egyéb kiadványok hirdetéseivel (az utolsó években állami sorsjáték-reklámmal is) töltötték ki.

A lap nyomdai kivitelezése szempontjából két merőben különböző — bár egyikből a másikba csak fokozatosan átfejlődő — korszakot állapíthatunk meg. 1930-ig bezárólag általában jó minőségű papiros és nyomdai munka, szép betűtípus, elegáns, levegős tördelés (rovat-fejlécek, címek, paptükör) jellemzik a Korunk számait. Tipográfiai szempontból ezen belül is kiemelkedik a már méltatott, Kassák tervezte évfolyam, az 1929-es, amely — megismételjük — a lap marxistává érésének is az égve.

A nyomdai kivitelezés terén a negatív fordulat kezdete 1931, és a folyamat 1934-re teljesedik Id. A változás hátterében pedig az az egyszerű tény állt, hogy 1929-es baloldali radikalizálódása után a Korunk fokozatosan elvesztette számos korábbi polgári liberális előfizetőjét, anyagi bázisa leszűkült, e bizonytalanná vált. ) És bár Gaál szívós kitartással és nem kevés Leleménnyel igyekezett ellensúlyozni ezt (például a lapot pénzügyi akciókkal is támogató Korunk-barátok köre létrehozása a nagyobb városokban), minden erőfeszítésének végső eredménye mégis csupán annyi volt, hogy a szinte évenként bekövetkező csődveszélyt pénzügyi "tűzoltó-akciókkal" mindig sikerült a következő évig elhárítani.

Ebben a helyzetben a lap nem válogathatott. 1931-től egy kis kapacitású, gyenge és avult felszerelésű nyomdában készült (Fraternitas Könyv- és Lapkiadó R.T. Kolozsvár). S minthogy a nyomdatulajdonosok számára érthető anódon sok más, hitelképesebb ügyfél fontosabb volt, mint a mindig hátralékos Gaál Gábor, a Korunk nyomdai munkálatai számára rendszerint a betűállománynak és a munkaerőnek a gyengébb, vegyesebb maradéka jutott. Sőt, hogy a jobban fizető ügyfelet el ne szalasszák, előfordult, hogy a tulajdonosok az üzem teljesítőképességénél többet is vállaltak. Ilyenkor a hátralékos Korunk szedésének egy részét a Fraternitas kiadta bérmunkába nála is silányabb zugnyomdáknak. Ez a magyarázata annak, hogy -- különösen a 30-as évek közepétől -- amikor a nyomdaadósság aggasztó módon felszaporodik, a lap tipográfiai szempontból igen vegyes látványt nyújt: elkopott, többféle típusú betűk (előfordul egy cikken belül is kétféle betűtípus), egyenetlen nyomás, hanyag korrektúra és így tovább.

A rossz nyomdával való kényszerű megalkuvás késztette a szerkesztőt a tartalom terén való sajátos kompenzálásra. Leveleiben visszatérő jelszóvá válik a tartalmi gazdagságra való törekvés, a papír teljes felületének kihasználása. Mert valóban szebb, elegánsabb volna, ha minden főtesti írás, minden rovat új lapon indulna, a szöveggel teli lapok egymásutánját szempihentetőként egy-egy oldal lenti felének-harmadának fehér foltja szakítaná meg. Levegősebbé válna a lap. Esetleg jó grafikával még tetszetősebbé lehetne tenni. Igen, ha a Korunk merített papíron készülne. De ha nem futja csak olcsó papírra és rossz nyomdára, akkor mit ér, ha üresen maradt fél oldalak ásítanak az olvasóra. Aki szegény, legyen takarékos: ez a szegénység erénye. Gaál úgy takarékoskodott a papírral, hogy keskenyebbre vette a margókat, ha pedig a tördelés úgy hozta, hogy az egyik rovat az oldal közepén végződött, közvetlenül alája tördelte a következő rovat fejlécét és indító cikkét. És amikor csupán egy keskeny csík maradt üresen a lap alján, azt kitöltötte egy néhány soros "talló"-anyaggal. Így jött létre a "Kultúrkrónika rövid idézetekben" című gyűjtemény, vagy "Az idő jegyei nyugati lapok apróhirdetéseiben" című összeállítás.

Így alakult ki a Korunk hagyományossá patinásodott tipográfiai aspektusa -- zsúfoltsága, az olcsó nyomda minden elkerülhetetlen szépséghibájával mint kényszerű hagyomány, amelyet végül is -- ha mar nem állit módjában szabadulni tőle -- nemesi levélként méltósággal vállalt.

A lap példányszámának és költségvetésének a kérdése nem tartozik ugyan a szorosabban vett témánkhoz (a kézbe vett lappéldánynak ezek nem szemlélhető, nem "szemrevételezhető" karakterisztikumai), mégis megér két bekezdést néhány legújabban felfedezett idevágó pontos adat. A Gaál Gábor-archívum 1979 nyári lajstromozásakor 5365-ös leltári számmal a 15. számú tárolódobozba sorolták be azt az irattartót, amely egyéb kiadóhivatali dokumentumok között az 1937. évi januári számtól az 1938. évi július-augusztusi számig terjedő, összesen 18 megjelenés (ebből kettő: nyári duplaszára) nyomdai számláit is tartalmazza, feltüntetve minden egyes megjelenés pontos példányszámát. Ezek általában egybevágnak a munkatársak korábbi szóbeli adatközléseivel (számonként 900-1100 példány), de ezen túlmenően meg egy -- a jelzett időpontok között érvényesülő -- tanulságos tendenciát is mutatnak. A példányszámok ugyanis időrendi egymásutánban így alakulnak: 1100 (1937. január); 1050 (február); 1075 (március, április, május); 1060 (június, július-augusztus, szeptember); 1050 (október, november, december, 1938 január); 1000 (február, március); 900 (április, május); 875 (június); 800 (július-augusztus). A példányszám 1937. évi csökkenésében szerepe van annak, hogy Jugoszláviában ekkor vonták meg a laptól a postai terjesztés jogát, a nagyobb és rohamosabb 1938-as visszaesés a zordra fordult hazai politikai éghajlattal magyarázható (a Vasgárda előretörése az 1937. decemberi romániai parlamenti választásokon és nyomában a nyíltan fasiszta-antiszemita Goga-kormány rövid, de nyomasztó terroruralma, majd a királyi diktatúra bevezetése 1938 februárjában, valamint Ausztria hitlerista megszállása, az Anschluss 1938 márciusában). És még csak ezután következett a lap legsúlyosabb vérveszteségetöbb száz előfizető és több tucat munkatárs elvesztése 1938 őszétől 1939 tavaszáig, Csehszlovákia tragédiája nyomán.

A Korunk költségverse az 1937-ből rendelkezésünkre álló adatok alapján -- vagy még inkább: ebben az évben -- főbb vonalaiban a következőképpen vázolható. A lap technikai előállításának összköltsége (a papír ára, a nyomdai és a könyvkötői munkadíj együtt), valamint a lap szétküldésének tetemes postai költsége 1937-ben összesen lekerekítve 227 000 lejre rúgott. Ha az 1937. év számonként átlag 1062 példányából szűken számítva 162-re becsüljük az el nem adott példányokat (cserepéldányokat, munkatársi tiszteletpéldányokat, reklámcélt szolgáló mutatványszámokat és remitendát együttesen), akkor átlag számonként 900 pénzt hozó példány fedezte a Korunk az évi költségeit. Ennek minden egyes példányát 25 lej terhelte meg a lap technikai előállítására és postai továbbítására fordított fenti összegből. Durva kalkulációnkban ezen kívül meg a bizományosi, illetve terjesztői és pénzbeszedői jutalékokkal kell számolnunk. Ez a bruttó bevétel 20-30%- át vitte el (én a középarányos 25%-kal számolok). Ez a bruttó bevétel a példányonkénti vásárlótól 100 lej volt számon-kent -- aminek pont a fele maradt meg az előállítási díj, a portó és a jutalék levonása után --, a rendes előfizetötől (évi előfizetési díj: 960 lej) 80 lej, amiből a fenti levonások után 35 lej maradt meg, a kedvezményes munkás- és diák- előfizetések (évi előfizetési díj: 600 lej) példányonként 50 lej bruttó bevételt jelentettek, sebből 12 lej maradt meg tisztán. Ha feltesszük, hogy a számonként 900 értékesített példány a fenti kategóriák között a következőképpen oszlott meg: 100 a könyvkereskedések útján példányonként kelt el, 600 előfizető a rendes tarifa, 200 pedig a kedvezményes tarifa a szerint kapta a lapot, akkor az 1937-es évfolyam, egy-egy száma kalkulációnk szerint, átlagban 28 400 lej nettó bevételt hozott, vagyis ennyi maradt a szerkesztőségi költségek (honoráriumok, egy hivatalnok fizetése, lakbér, fűtés, a levelezés tetemes bélyegköltségei stb. és természetesen magának a főszerkesztőnek a szükségletei) fedezésére. Ez azonban csak papíron érvényes, eszményi kalkuláció. Hogy mindebből mi és hogyan és milyen áron realizálódott, arról Gaál levelezése nyújt ennél élethűbb képet.

A Korunk beosztása. Az egyes laprészek egymás közötti aránya a 6 íves lapszámot alapul véve így alakult: 3 ív a lap főteste, 1-1 ív a két törzsrovat, a KULTÚRKRÓNIKA és a
SZEMLE terjedelme, a fennmaradó egy íven a többi rovat osztozott. Ezek az arányok az 1926-1935-ös évfolyamok 5-5 1/2 ív terjedelmű lapszámaira is érvényesek. Az egyes laprészek közötti, szaronként előforduló plusz-mínusz eltolódások az évfolyamok során kiegyenlítődnek.

A lap főteste és a két törzsrovat a tizenöt évfolyam egyetlen számából sem hiányzott. Más rovatok, bár rendszeresen, de nem szükségképpen minden számban jelentkeztek (hanem például egymást váltva). A laptest tipográfiai aspektusát is az említett három állandó összetevő adta meg: a lap főtestének írásait különálló cím, a szerző nevének kiemelt feltüntetése, az oldaltükör teljes szélességében szedett sorok jellemzik. Hasonlóképpen a törzsrovatok élén álló, egy vagy két, rendszerint terjedelmesebb, olykor kisebb tanulmány jellegű, irányadó vezetőcikket is. A továbbiakban mindkét rovat oldaltükre kéthasábos. A rovatonként tíz-tizennégy (sőt több) rovatcikk folyamatosan szedett szöveg, melyet csak a kövérebb betűs cím (rendszerint a cikk kiugrasztott kezdőszavai) és a cikk végén a szerző zárójelbe tett neve vagy szignója után kihagyott sor tagol.

Törzsrovatnak nem csupán azért nevezzük a KULTÚRKRÓNIKA és a SZEMLÉ-t, mert kezdettől és minden egyes lapszámban megtalálható. Mint látni fogjuk, több más hagyományos Korunk-rovatnak is e kettő egyike volt a bölcsője. Más rovatok születése és élete a főtest közleményeire vezethető vissza. Ezért indokolt a lap szerkezetének bemutatását e három főösszetevő (a lap főteste, a Kultúrkrónika és a Szemle) jellemzése köré csoportosítani.

I. A lap FŐTESTÉ-t, tehát a lapszám hozzávetőlegesen fele terjedelmét nagyobb tanulmányok, esszék, teoretikus jeljegű írások, illetve novellák, riportok, dokumentumok töltötték ki. Olykor egy probléma körül konvergáló, ún. sülypontos számok formájában. Máskor egy-egy problémakört több egymást követő számban visszatérő témaként térképezett fel a lap. 1926-1929 között három regényt és két kisregényt is közölt a Korunk, 36 folytatásban, 480 oldalon. (A legnagyobb visszhangot Nyikolaj Ognyev Kosztya Rjabcev tanuló naplója című regénye keltette, Balázs Béla fordításában, az 1929-es évfolyamban.) Verset először 1932. decemberi számában közölt a Karunk: Illyés Gyula Hősökről beszélek (I. rész) és József Attila Invokáció című költeményét. Ettől kezdve Gaál Gábor

rendszeresen közöl verseket, gyakran valamilyen csoportosítási elv szerint összefogott verscsokor (például Fiatal magyar lírikusok, Mai román költők, Amerikai néger költők verseiből stb.) formájában.

A lap főtestében közölt több írás egészét vagy egyes tételeit vitató reflexiók mar az első évfolyamban új rovat indítására késztetik a szerkesztőt.

HOZZÁSZÓLÁS az új rovat címe, és az első két évfolyam tíz számában, rendszerint egy-két írással, 1/2-2 oldalas terjedelemben fordul elő. Ez a vitarovat a következő években

DISPUTA címen jelentkezik. A III. és IV. évfolyam tizenhárom számát élénkíti eleven, polemikus szellemével.

1931-től a két rovatcím párhuzamosan szerepel, olykor egy.. azon számban, egymás mellett. A két rovat írásainak összevetéséből fény derül a szerkesztői intencióra is: a Disputa egyes konkrét írásokkal polemizáló reflexiók rovata; a Hozzászólás általános jelenségeket tollhegyre tűző, glossza jellegű írásoknak a helye volna, ha a beérkező vitacikkek minden esetben egyértelműen besorolhatók lennének az egyik vagy a másik rovatba. Az itt publikált írások egy részének vitatható besorolása mindenesetre a határesetek problematikusságára, illetve a két rovat egymást átfedésére irányítja a figyelmet.

A 30-as években a két rovat mindegyike fél oldaltól négyhat oldalig is terjed, egy vagy két írást, esetleg választ és viszontválaszt tartalmaz, és mindig a lapszám végére kerül.

Rendszerint velük zárul a lap. (A harmincas években azon- ban a következőkben ismertetendő, időnként szereplő Folyóiratszemle című rovat, a Disputa, illetve a Hozzászólás mögé kerül.) Ez után legfeljebb

a KORUNK HEREI című, szintén időnként jelentkező rovat: a lapterjesztés vagy a hátralékos előfizetések ügyét felvető rövid üzenetek olvashatók.

II. A KULTÚRKRÓNIKA tíz-tizennégy, változatos tematikájú, színes, tájékoztató és egyben mindig állásfoglalást sugalló cikkével az olvasók többségének legkedveltebb rovata volt. A lapban mindig a főtest után következett. Cikkei a magyar és a nemzetközi szellemi élet, a társadalmi mozgalmak és politikai jelenségek, művészeti törekvések és társadalomtudományi eredmények, természettudomány és technika legidőszerűbb kérdéseiről tájékoztatták az olvasót.

Éppen széles tematikája következtében a Kultúrkrónikának kezdettől sajátos belső tagolódása észlelhető.

VILÁGPOLITIKAI PROBLÉMÁK címmel már az első két évfolyam két-két számában u rovat keretében elkülönülő fiók rovat jelentkezett. Az új rovat ebben a formában (a Kultúr-krónika külön részeként) rendszeressé vált, 1-2 igényes, elemző cikke 2-4 oldalt vett el anyarovatától. Öt évig tartott ez az "albérleti" viszony, míg végre az 1931. májusi számtól önállósult ez az immár nem is

új rovat: a Kultúrkrónika és a Szemle közé ékelődve folytatta pályáját, majd hamarosan tovább differenciálódott. A következő (1932-es) évben ugyancsak a Kultúrkrónika és a Szemle között elhelyezve két testvérrovata indult:

VILÁGGAZDASÁGI PROBLEMÁK [KÉRDÉSEK];

GAZDASÁG ÉS POLITIKA (ez utóbbi rovatcím csak két évfolyamban, 1932-ben és 1936-ban, összesen 14 lapszámban fordul elő).

A szerkesztő 1935-ben megkísérelte, hogy fiókrovatok formájában a témakörbe vágó kisebb jegyzetekkel színesítse a világpolitikai és világgazdasági rovatokat, a

VILÁGPOLITIKAI JEGYZETEK, valamint a

VILÁGGAZDASÁGI JEGYZETEK azonban a következő évfolyamatokban már nem található. További, nem csupán formai változás, hogy 1936-tól új címet kapott a világpolitikai rovat:

VILÁGSZEMLE fejléccel jelentkezett, és azzal a törekvéssel, hogy az addig változó, az események egészéből mindig egy-egy kiemelt részkérdést tárgyaló cikkek helyett ezentúl hónapról hónapra a nemzetközi események egész folyamatának elemző körképét nyújtsa. Végül 1938-ban

KÖZÉP-EURÓPAI KÉRDÉSEK címen megjelent a lapban e rovatcsalád legfiatalabb, de kezdettől érett, nagykorú tagja.

(Első alkalommal, a májusi számban az új rovat a KELET-EURÓPAI KÉRDÉSEK címet viseli.) A gazdasági-politikai rovatoknak természetesen korábban is kiemelt témája volt Középkelet-Európa. Ezeknek az írásoknak önálló rovatba sorolása a problémakör megnövekedett súlyára hívja fel a figyelmet.

Ezek az egy tőről sarjadt rovatok számonként váltakozva, de igen gyakran együtt, egymást kiegészítve jelentek meg, rovatonként 1-3 cikkel, 4-14 oldalas terjedelemben, a főtest beli írások tipográfiai formájában. (kiemelt cím és aláírás, az oldaltükör teljes szélességében szedett sorok). Helyük mindig a kéthasábos tükrű Kultúrkrónika és Szemle között volt. Ez a Korunk összképét is változatosabb tette, mintegy a lap tipográfiai ritmusát szolgálta.

Megemlítendő meg itt, hogy az 1933-as évfolyam hat számában, ugyancsak a Kultúrkrónikából differenciálódó rovatkísérletként

TERMÉSZET és TECHNIKA című rovat jelentkezett 4-12 oldalon, a törzsrovatok mintájára, tehát teljes oldaltükör szélességű sorokkal szedett vezető tanulmány (mely máskor a lap főtestében kapott helyet), ezt a témakörbe vágó és korábban a Kultúrkrónikába sorolt, rövidebb rovatcikkek követték, kéthasábos szedésben. A rovat mindig közvetlenül a Kultúrkrónika után következett a lapban. A későbbi években ez a rovat nem jelent meg többé. A témakör írásait újra a főtestben, illetve a Kultúrkrónika rovatban találta meg az olvasó.

1927-től a Kultúrkrónika rendszeresen visszatérő, elkülönült fiókrovata volt a

KULTÚRKRÓNIKA RÖVID HÍREKBEN -- a korra jellemző, frappánsan kommentált rövid hírek 1-2 oldalas összeállítása. A rovat ebben a formájában utoljára az 1932. év májusi számában jelent meg. Ettől kezdve ugyanaz a tallózott, pár soros idézetanyag nem csokorba gyűjtve olvasható, hanem töltelékanyagként, azokon az oldalakon szétszórva, amelyeket a tördelő nem tudott végig szöveggel kitölteni. és bár ez a lap egészében szétszórt tallóanyag így nem rovatszerű, jellemző, hogy a lap évi tartalomjegyzéke vagy

KULTÚRKRÓNIKA RÖVID HÍREKBEN, vagy pedig

KULTÚRKRÓNIKA RÖVID IDÉZETEKBEN gyűjtőcím alatt tartja számon ezt a "salátaanyagot".

ÓCSKA GRAMOFONLEMEZEK címet viseli Reményik Zsigmond egyéni rovata, és szintén a Kultúrkrónika fiókrovataként jelenik meg rendszeresen az 1934-es évfolyamban. Ez a Reményik-rovat a következő (1935) évben

BAGATELLEK címen folytatódik, de a Kultúrkrónika helyett a lap főtestében olvasható, ám az évi tartalomjegyzék ezt a sorozatot is külön, önálló rovatként tartja számon.

III. A SZEMLE kezdetben igen tág tematikájú és vegyes műfajú rovat. A líra műhelykérdéseitől a születésszabályozásig, a modern fizikai világképtől a népzenekutatás eredményeinek ismertetéséig terjedő problematika könyvkritika vagy folyóiratszemle során, recenzió vagy glossza formájában kerül itt megtárgyalásra. Végül is egyre inkább a könyvkritika rovata lesz. Természetesen a Korunk eredeti, szélesebb tematikájának megfelelően a szépirodalmi alkotások kritikája mellett az általánosabb érdeklődésre érdemes tudományos művek, szociológiai és lélektani, történelmi és műszaki tárgyú kiadványok, emlékiratok és dokumentumok bírálata is helyet kapott a rovatban.

A FOLYÓIRATSZEMLE című rovat 1928-1932 között évfolyamionként átlag öt-hatszor jelentkezik, kezdetben közvetlenül a Szemle rovat után, és mintegy annak függelékeként, később a Disputa, illetve a Hozzászólás után. Egy-egy napirenden lévő témát több lap megvilágításában mutatott be 1-2 oldal terjedelemben. Ez a rovat 1933-ban LAPMONTÁZS címen, 1934-től LAPOK, FOLYÓIRATOK címen szerepel. Az első (1934-es) évben megnövekedett (átlag 6) oldalszámmal és változatosabb anyaggal, később azonban visszatért az 1934 előtti forma és terjedelem.

A Szemle esetében is észlelhető az a Kultúrkrónikánál mar tárgyalt törekvés, hogy a rovat egy-egy sajátosabb állandó témaköre idővel külön rovattá önállósuljon. (Tulajdonképpen a Folyóiratszemle anyaga is kezdetben a Szemle keretében kapott helyet.) A Szemléből született új rovatok esetében azonban úgy tűnik, hogy hosszabb a vajúdás, és gyakoribb az elvetélés. Az 1927. év szeptemberi számában

ÚJ KÖNYVEK cím alatt a Szemle fiókrovata formájában jelentkezik egy kísérletezés: 11 könyv fülszöveg jellegű és terjedelmű recenziója három oldal terjedelemben. Az ezt követő négy számból háromban továbbra is a Szemle keretein belül,

RÖVID KÖNYVSZEMLE címen folytatódik a kísérlet az új rovattal, most már igényesebb, több esetben valójában rangos minikritikákkal. Három számban összesen 8 oldalon 13 kis írás jelent meg a Rövid könyvszemlében, de később ennek az új rovatnak nincs folytatása.

Más jellegű rovatokkal is kísérletezik a szerkesztő a harmincas évek folyamán. Egyetlen alkalommal, az 1933-as év áprilisi számának Szemle rovata utáni oldalon tűnik fel egy

HATÁRKÉRDÉSEK címet viselő rovat-fejléc. Alatta egyetlen, ötoldalas tanulmány pszichoanalízis és marxizmus viszonyáról, melyben a szerző a probléma korabeli vitáit is ismertetve fejti ki a maga álláspontját.

KRITIKAI PROBLÉMÁK című rovatot találunk a következő, 1934. év szeptemberi és októberi számának azonos helyén, egy-egy hasonlóképpen igényesebb, ezúttal is az irodalomkritika elvi kérdései és gyakorlata viszonyát boncolgató hosszabb cikkel. A továbbiakban azonban ennek az indításnak sincs folytatása. Mindkét rovatkísérlet olyan írások jelentkezésével magyarázható, amelyek, bár tárgyuk, témájuk szerint á Szemlébe sorolhatók, terjedelmükkel és főként megírásuk módjával a megszokott könyvkritikán túllépő, teoretikus igényükkel túlnőttek a Szemle rovat ennél szűkebb keretein. Annak pedig, hogy e két rovat mégsem bizonyult életképesebbnek, az a kézenfekvő magyarázata, hogy az ilyenszerű írásoknak ennél természetesebb helye volt a lap főteste.

LEVELEK A VILÁGNÉZETRŐL szövegű rovat-fejléccel is találkozunk egyetlen alkalommal, az 1936-os évfolyam szeptemberi számában, egy hámom részből álló terjedelmesebb írás élén. Ez a cím azonban funkciója szerint tulajdonképpen annak a cikknek a címe, amelynek (rovatcím farmájában) az élére került. Az évi tartalomjegyzék is (Kemény Gábor: Három .levél a világnézetről) annak tekinti.

(Gaál Gábor lapfejlesztési éhgondolásai nem csupán a jelentkező anyag, a feltáruló lehetőségek mentén mozogtak. Hatvany Lajoshoz intézett, 1937. augusztus 7-i leveléből valók a következő sorok: "Reg tervezem a lapban egy Hagyomány és haladás című rovat beiktatását. Távoli és közeli múlt, emlék és feledékenység, és új értelmezés lenne ez. De mit tehetek? Nem akad rá megbízható és tudós erő. Nem támogatna egy ilyen rovat megcsinálásában?" Ilyen rovatot nem találunk a Korunkban: nem akadt rá megbízható és tudós erő.)

A következő, átgondoltabb rovatfejlesztési koncepció már életképesebbnek bizonyult A régi Szemle rovat helyén 1936. januártól két, tartalmában új, összterjedelmében megnövekedett rovat indult, és maradt meg három évfolyamon át.

SZEMLE. Ennek a rovatnak csak a neve a régi. Formája-tartalma egyaránt merőben új. Cikkei élén -- amelyek tulajdonképpen nem is cikkek -- címként egy-egy könyv szerzőjének a neve s a mű címe áll. E cím után a könyv néhány soros bemutató-méltató recenziója következik, szerzőjének a szignójával, majd az így bemutatott műből más betűtípussal szedve egy-két oldalas jellemző, olvasmányos szemelvény. Ez a tártalmúban, formájában megváltozott rovat három teljes éven át szerepel a lapban., számonként átlagban nyolc címet tartalmaz tizennégy oldal terjedelemben.

BÍRÁLATOK a másik új rovat címe. Ide sorolja a szerkesztő a tulajdonképpeni irodalomkritikát, helyesebben a tágabb értelemben vett könyvkritikát. Ez az új rovat három-eves pályája átlagában — számonként öt kritikát tartalmazott, tizenkét oldal terjedelemben. A szóban forgó évfolyamok (1936-1938) még egy formai változást hoztak. A papír gazdaságosabb kihasználása, a maximális mennyiségű szöveg közlése elvének jegyében megszűnt a törzsrovatok hagyományos, kéthasábos oldaltükre. Mind a régi Szemle utódjaként megjelenő itt tárgyalt két új rovat, mind a Kultúrkrónika írásai ezekben az években az oldaltükör teljes szélességében szedett sorokkal jelentek meg.

Gaál Gábor 1936. január 8-i keltezésű, Remenyik Zsigmondhoz intézett levelében maga szól a korábbi Szemle rovat szétágazásáról külön Szemle és ettől elkülönülő Bírálatok rovatra. Ide iktatjuk a teljes passzust, mert betekintést nyújt a szerkesztő lapfejlesztő elgondolásaiba. Így szól: "A lap eddigi berendezésében a januári számmal némi változás történt. A lap a jövőben nem közöl úgynevezett könyvismertetéseket, hanem közöl az újonnan kreált Bírálatok című rovatban a szó szigorú és kimerítő értelmében vett bírálatokat, s a könyvismertetések helyett a régi szemlerovatban a szó helyes értelmében vett könyvbemutatásokat végez. Egy-egy ilyen könyvbemutatás abból áll, hogy az újonnan megjelent könyvekből egy-két (de semmi esetre sem több) jellemző oldalt szó szerint bemutat, és a közölt részlet elé 5-10 vagy 20 sort ír, amely a könyvet sommásan jellemzi. A januári szám szemlerovata ebben az új beállításban már eddig is igen nagy tetszésre talált, s a jövőben ezt a módosulást mindenképp meg akarom tartani. Az új rovattal kapcsolatban arra kérem, legyen olyan jó olvasmányaiból állandóan szolgálni ilyen könnyen tálalható, de a korra, viszonyokra, mindenfélére jellemző anyaggal. Tekintetbe jöhet bármilyen friss könyv, bármelyik nyelvéből a világnak. Tekintetbe jöhet folyóiratokban olvasott jelentős tartalmú cikk is -- minden, akár pro, akár kontra hangsúllyal."

Ez a rovatosztódás, amint a fentiekből is kiderül, három teljes évfolyamon át, az 1936. januári számtól az 1938. decemberi számig bizonyult életképesnek. Az 1939. januári számtól kezdve azonban a két rovatot Gaál Gábor újra összevonta. Ezzel egyidejűleg a két törzsrovat újra kéthasábos oldattükörré) jelent meg, és most már a lap megszűntéig ez a beosztás és forma maradt. Az összevont rovat címe az 1939-es és 1940-es évfolyamokban:

SZEMLE, BÍRÁLATOK. Jellege, tartalma, formája lényegében a régi Szemle rovattal megegyező, átlagterjedelme számonként tizennyolc oldal.

Összegezés helyett táblázatban mutatjuk be a régi Korunk beosztásának, rovatainak alakulását és előfordulásuk statisztikáját a lap tizenöt éves fennállása során (300-303. 1.).

A korunk szerkezetének (beosztás, rovatok) alakulása 1926 és 1940 között